Valamikor a múlt hónapban volt, hogy Édesanyáméknál ismét a konyhában találtam magam a szokás szerint felmerülő "Mit készítsünk a gyerekeknek?" kérdéssel szemben. Anyunak a repertoárja…
Sajnos Magyarországon nehéz jó minőségű húshoz hozzájutni. A legjobb húsainkat exportáljuk, az hazai üzletekbe többnyire a gyengébb minőségű, olcsóbb áru kerül, mert a magyar ember sajnos inkább…
Sokan kérdezik tőlem, hogyan kell a halat ("a" halat?) jól elkészíteni. Egyrészt: még nem tudom, ez a terület számomra is elég ismeretlen, és persze nincs is két egyformán kezelendő hal. Másrészt: itthon…
...nyugati nyugalom. No, abból most bőven kijut.
Idén lesz három éve, hogy belefogtunk a blogírásba, de ezidő alatt talán még sosem adatott meg, hogy délelőtt 11-kor, csipás szemmel, az ágyban fekve,…
Újév - új élet. Sokan ezzel a felkiáltással futnak neki az új esztendőnek. Nos, ez nálunk annyiban igaz, hogy bár az eddigiekhez képest abban továbbra sem lesz változás, hogy egyszerű, elegáns, egyben…
Nemzeti kincsünk. A Park maga egy évvel korábban született, mint én: 1973-ban. A Közép-Európa legnagyobb füves pusztáját jelentő 4 tájvédelmi körzetet, ezen belül 19 önálló…
A konfitálás az egyik olyan kifejezés, amit bedobva egy beszélgetés során a gasztronómiában kevésbé jártasak végleg elveszítik a fonalat. Pedig ismerjük a technológiát,…
A legjobb háztartásban is előfordul, hogy akár nyersanyag nem kerül felhasználásra, akár kész étel marad meg addig, hogy aztán a kukában végzi. Szívfacsaró élmény. Én ha tehetem,…
A szüleim nem arról híresek, hogy szeretnek termelni. Az ő kertjükben fűre lépni majdhogynem tilos, ott a gyerekhinta sem fér meg még az eldugott hátsó részekben sem, a kevés virággal és fával, bokorral…