Nemzeti kincsünk. A Park maga egy évvel korábban született, mint én: 1973-ban. A Közép-Európa legnagyobb füves pusztáját jelentő 4 tájvédelmi körzetet, ezen belül 19 önálló természetvédelmi területet, köztük a Tisza-tó egy részét, a Tisza-tavi Madárrezervátumot is magában foglaló Hortobágy egy bő évtizede a Világ Kulturális és Természeti Örökségének is része. Csodálatos élővilága miatt egész évben érdemes látogatni, de kiemelt időszaknak mondható talán a tiszavirágok (kérészek) tavaszi/nyár eleji látványos rajzásásának idénye.
A külföldről idelátogató turisták fejében a Hortobágy említése kapcsán szerencsés esetben felsejlik a néphagymányokat máig őrző csikósok, a Kilenclyukú híd és a kimondottan magyar haszonállatok, a szürkemarha, a rackajuh, a mangalica, a puli képe, hogy csak néhányat soroljak. Idén tavasszal mi is megindultunk, hogy egy baráti családdal látogatást tegyünk Tiszafüreden. Sajnos pont a madarak költése idején érkeztünk, amikor pár hétre elzárják a csónakok elől a rezervátumot. De a fantasztikus idő és a Fekete Gólya Porta tulajdonosainak emlékezetes vendéglátása még a tervezett csónakkirándulás elmulasztásáért is kárpótolt.
Az ott tett látogatásunk óta mindig melegszívvel gondolok arra a hétvégére, a Hortobágyra, amit ezzel a biopiacon fellelhető finomsággal, az ottani természetes vizekben halászott omlós, fehérhúsú busafilével idézek meg. Az alábbi formában ajánlom az Ünnepekre halételnek szeretettel.
GRILLEZETT BUSAFILÉ LANGYOS ÉDESKÖMÉNY-PÓRÉ-CHILI SALSÁVAL
hozzávalók
1kg hortobágyi busafilé egyben (más nagy halszték is megfelel)
a páchoz
1dl olívaolaj
1 citrom leve és héja
4 gerezd zúzott fokhagyma
1tk só
kevés frissen őrölt bors
1tk friss kakukkfű
a salsához
1/2 kocka vaj
2ek fehérbor
1/2 narancs leve és héja
1 póréhagyma
1 citromfű
4 színes magyar chilipaprika (kimagozva, kierezve)
1 édeskömény
kevés só
A vasserpenyőt felforrósítom. A páchoz a hozzávalókat elkeverem. A halat a tűzforró rácsra fektetem, és a felül lévő oldalán elkenem a pác felét egy ecsettel. A következő öt percben hagyom sülni a halat, addig a salsa hozzávalóit felaprítom, és egy másik serpenyőben megolvasztott vaj illetve bor és narancshéj valamint narancslé keverékén fedő alatt elkezdem párolni a zöldségeket. A halat öt perc után óvatosan, hogy lehetőleg ne essen szét, megfordítom, és a másik, felülre került, már megsült oldalán eloszlatom a maradék pácot. A hátralévő öt percben gyakorlatilag minden készre fog sülni. Ezalatt a tálalást készítem elő.
Én legszívesebben egy nagy adag zöldsalátával fogyasztom, egy könnyű fehérbor kíséretében, de egy csicsóka- vagy krumplipüré is remekül passzol a fogáshoz. Amikor a hal kész, egész egyszerűen ráhalmozom a langyos chilisalsát (előtte a gyerekeknek szedek belőle), és serpenyőstől az asztalra teszem, hogy mindenki kedvére szedhessen belőle.
Meghitt, békés, szeretetben, finom ízekben gazdag, boldog Karácsonyt kívánok Ádám nevében is minden Kedves Olvasónkak!
Éva