...nyugati nyugalom. No, abból most bőven kijut. 

Idén lesz három éve, hogy belefogtunk a blogírásba, de ezidő alatt talán még sosem adatott meg, hogy délelőtt 11-kor, csipás szemmel, az ágyban fekve, gyerekzajtól mentesen, a meleg paplan alól, nem rohanva, teljes nyugalomban írjam meg az aktuális gondolataimat, receptjeimet. Sőt: tizenöt hónapja, amióta Mimi is megszületett, nem voltam egyetlen napot sem egyedül. Továbbmegyek: a leghosszabb idő, amit az általam mindenkor is hőn imádott és nagyra értékelt magányban eltölthetettem, az anyák napja alkalmából kapott mindösszesen hat óra hossza volt. 

Most harmadik napja élvezem az egyedüllétet: a Papa síelni vitte a nagyobbik lányát, én meg kaptam az alkalmon, és a kisebbiket a Nagyszülők gondjaira bíztam, hogy kicsit töltekezhessem gyerekek, feladatok, kötelezettségek hiányában. Hogy átaludhassam végre az éjszakákat, hogy akkor keljek, amikor jólesik, hogy ne egész nap rendrakással és a család körüli teeendőkkel foglaljam el magam, hogy kedvemre szervezhessek barátnős és befelé fordulós pillantokat. Jut is rendesen mindenből: kávézóról étteremre járok, halmozom a kulináris és szociális élvezeteket, színházba, moziba, partiba megyek, partit szervezek, pörgök, forgok, és nagyon bírom. Ezt a jót, hogy t.i. nem kell félbehagyjak semmit, mert rohanni kell hol egyik, hol másik gyerek miatt, hogy a kocsiból ki tudok úgy szállni, hogy nem cipelek babakocsit, kistáskát, nagytáskát, hogy kedvemre üvöltetem a zenét este, hogy hajnalig akár olvasok, akár filmet nézek, és nem kell kelljek, sorolhatnám... hamar megszokja az ember. 

Persze gondolok a kis családomra nagy szeretettel - akiknél az sem mellékes, hogy ők is remekül érzik magukat, ahányan ahol csak vannak -, de köszönöm nekik, hogy ezt most lehetővé teszik nekem. Én pedig megígérem, hogy egy teljesen kicserélt, megfiatalodott, energikus mamit kapnak vissza, többek között ezek miatt a laptop mellől, magazinokkal és macskával borított ágyban fogyasztott, késői, tálcás gourmet reggelik miatt.

RADIKKIOS-KECSKESAJTOS-DIÓS OMLETT

A radikkio (eredeti olasz írásmódban radicchio, amit sokan tévesen radiccsónak ejtenek), vagy más néven vörös cikória egy nagyon látványos salátaféle. Kesernyés, ezért nem mindenki szereti, pedig remek harmóniát tud alkotni egyéb, hozzáillő ízekkel. Az én konyhámban ezzel a biopiacon tavaly felfedezett érett, penészes kecskesajttal kötött úgy tűnik, életreszóló barátságot.

A cikóriát ősidők óta fogyasztja az emberiség, bár ezt a vörös fajtáját csak 150 éve nemesítették. Ismerős lehet a név kávéhoz társítva is, emellett a nemzetek konyháiban fellelhető nyers salátán túl grillezett vagy párolt formában, rizottóba keverve vagy tésztába, húsba, halba töltve. Amellett, hogy látványra elbűvölő egy zöldség, közismert vértisztító és alvást segítő hatása miatt rendkívül hasznos is, ezért érdemes gyakrabban fogyasztani.

hozzávalók ...EGY SZEMÉLYRE!!! :DDD

1ek vaj/olívaolaj

3 tojás

2ek parmezán sajt

1 gerezd fokhagyma

2 levél radikkio

só, frissen őrölt bors

szerecsendió

1 szál friss kakukkfű

3 szelet érlelt, penészes kecskesajt

1 marék dió

tálaláshoz zöldsaláta és pirítós

A zsiradékot egy serpenyőben felhevítem. Amíg melegszik, a radikkioleveleket felcsíkozom, a tojást felverem, belereszelem a parmezánt, a fokhagymát és a szerecsendiót, sózom, borsozom, és elkeverem a radikkiocsíkokkal, kakukkfűlevelekkel, majd a masszát a serpenyőbe öntöm, elterítem. Rohanok is a kecskesajtszeletekért, hogy ráfektessem a már sülő omlettre. A tojás azonnal elkezd megkötni, úgyhogy gyorsan kell cselekednem, hogy a kecskesajt is át tudjon hevülni, de az omlett ne száradjon ki. Akkor a legjobb, amikor még fényes, kocsonyás a teteje.

Tálaláshoz a megsült omlettet tányérra csúsztatom, a közepén elhelyezek egy kis kupac salátát, az egészet meghintem durvára darabolt dióval, és pirítóssal teával/kávéval kínálom.

Ha most munába indulnék, akkor egy korábbi recepthez hasonlóan házi tortillába tekernék még egyet, egy dobozba zárnám egy nagy halom salátával valamint kevés olívaolaj-balzsamecet üvegcsével, és várnám vele türelmetlenül az ebédidőt.

Éva