A kisöcsém megnősül. A fogadott. A főiskolán lettünk egymás "tesói". Isssstenem, de szép évek is voltak azok. Amikor korábban azt mondták a nagy bölcsek, hogy a főiskolás éveim leszenek a legemlékezetesebbek a fiatalságomból, nem hittem el. Nekem mindig az aktuális éveim voltak azok. Aztán valóban minden korszak überelte az előzőt. Ezt, mármint a főiskolait, meghatározta egy maroknyi értékes kisember, akik a mai napig többé-kevésbé jelen vannak az életemben. Tomi is. A közös iskolapadban töltött éveket közös munkahelyi élmények tetézték, és volt szerencsém a menyasszonyával való kapcsolatának az első pillanatától annak minden apró részletét megismerni, így őt is, őket is együtt megszeretni, ezen az idáig vezető úton elkísérni, és ezen is túl, ha a sors is úgy akarja. Livi és Tomi megtiszteltek minket azzal, hogy személyesen elhozták hozzánk a meghívót. Az előkészületek miatt nagyon fáradtak, elcsigázottak voltak és persze rohantak is, de eljöttek. Én meg persze nem tudtam megállni, készültem. Ötperces látogatásra ötperces desszertel.
EPRES-MÉZES ZUPPA INGLESE
A zuppa inglese olasz kifejezés (jelentése: angol leves) egyébként, egy eredendően is olasz, az 1500-as évekből eredeztethető desszert, ami egyes források szerint az angol trüffel mintájára született, és ezért kapta a nevet. Más források szerint az angolokhoz nem ilyen formán van köze (csak arra vonatkozó utalás nincs, jhogy akkor milyen formán van, ha nem úgy): a név, mint "zuppa" a likőrben áztatott piskótáta utal. A rétegezés, az áztatott piskóta- és tejes krémhasználat okán joggal gondolunk a hasonló küllemű, szintén olasz tiramisura, de sokban különböznek egymástól ők ketten: míg a világhódító tiramisu mascarponéval és kávéval készül, addig a nem sokkal kisebb utat bejárt zuppa inglese puding jellegű főzött krémmel és Alchermesszel (egy olasz fahéj, szegfűszeg, vanília és szerecsendió ízesítésű likőr) áll össze némi csokoládét és . Az első írásos receptek jóval a desszert születésének vélt időpontja után, nagyjából 300 évvel később jelentek meg Olaszországszerte.
Én az eredeti recepttől a szezon kínálta eper és az egészségtudatos gondolkodásom okán kicsit elrugaszkodtam, de a desszert "váza" megmaradt.
hozzávalók
1 mézes tönköly piskótalap (Naturgold)
4cl eperpálinka
1ek víz
1/2kg friss eper
2 marék mandula
a krémhez
1/2l zabtej
1 rúd vaníliarúd
4 tojássárgája
150g méz
2ek zabliszt
díszítéshez egy marék mandula, kevés maradék eper és piskóta
A krémet készítem el először. Ehhez a tejet egy edényben a felvágott vaníliarúd kikapart magjával és magával a rúddal elkezdem hevíteni addig, hogy épp majdnem forrni kezdjen. Közben a tojássárgáját a mézzel és a liszttel krémesre keverem. Amikor a tej forró, kiemelem a vaníliarudat, és a masszát lassan csorgatva állandó keverés mellett a mézes-lisztes tojássárgájához dolgozom. Az edényt kimosom, kitörlöm, visszaöntöm bele a pudingalapot, folyamatos kevergetés mellett felforralalom, majd addig főzöm tovább keverve, amíg teljesen besűrűsödik - a gázt elzárom.
Egy üvegtálat kivajazok, alulra beletördelek egy réteg piskótát. A pálinkát elkeverem a vízzel, és a felével megcsurgatom a piskótát. Az epreket megmosom, kicsumázom, félbevágom, és a felét elosztom a piskótarégeten. A krémet is kétfelé osztom, az egyik felével megöntözöm az eperréteget. Ezután egy újabb réteg tördelt piskóta, amit eláztatok a vizes pálinkával, megszórom egy marék kivételével a maradék féleprekkel, és befejezem a pudinggal. Már csak a díszítés van hátra. Én ehhez most a megmaradt elpreket, durvára vágott mandulát és szétmorzsolt maradék piskótát használtam. Érdemes hűteni pár órát, mielőtt tálalom.
Livi, Tomi, remélem, ezzel a recepttel kicsit én is megédesítem a majdani házas életeteket, amihez majd az esküvő napján sűrű poháremelgetések mellett fogunk személyesen is sok boldogságot kívánni!
Éva
anna ajánlása
BANFI Vigne Regali Asti DOCG
Kísérletezőknek és úttörőknek bátran ajánlom, hogy a recepthez használt jó minőségű eperpálinkával párosítsák a desszertet. Amíg a bor-étel párosítás már régóta jelen van, addig pálinka-étel párral sokkal ritkábban lehet találkozni. Ebben az esetben, ha maradt a pálinkából, érdemes kipróbálni, de azért a kevésbé merészeknek sem marad üres a pohara.
Tradicionális olasz desszert, ünneplés, pezsgés – olasz pezsgő. Asti DOCG Észak-Olaszország, ezen belül Piedmont régió pezsgője, amit még azok is elfogadnak – sőt, ha jó pillanatban találkoznak vele, még talán kicsit meg is kedvelik (szigorúan titokban) –, akik egyébként azonnal és kérlelhetetlenül utasítják el az édes pezsgőt. Moscato Bianco (sárgamuskotály) szőlőfajtából készül speciális eljárással, ami azt szolgálja, hogy a friss szőlő kirobbanó gyümölcsösségét a lehető legjobban megőrizzék és palackba zárják a buborékokkal együtt. Könnyen érthető, behízelgő, szupergyümölcsös, alacsony alkoholtartalmú, és igen…édes.
Viszont cseppet sem zavaróan. Ehhez a desszerthez például külön jól áll az édessége: így kerül egyensúlyba a kettő. A pezsgő és az eper klasszikus párnak számítanak, az Asti édessége a mézzel harmonizál, a buborékok a krémességet ellensúlyozzák, míg a virágos-gyümölcsös intenzív aromái az epret emelik egészen magas szintre.
Anna