Napok óta a hétvégi események nyomán születő reakciókat figyelem, a körülöttem lévő közvetlen és tágabb környezetem, a világ, a politika, a sajtó, a hétköznapi ember, a barát, a család, az ismerős reakcióit. A felháborodás, a megrendülés, a szomorúság, a düh, a félelem sok formában ölt testet, de gyakran a leírt vagy elmondott szavak és a mögöttes gondolatok kifejezetten sokkolóak, ezen eszmék általánossá válásának következménye pedig nem kevésbé ijesztő, mint maga a terror... kvázi beláthatatlan.

Az ember ösztönösen érez, a civilizált ember ezeket az érzelmeket aztán hagyja leülepedni, majd újrakeretezi őket, megszelídíti a szívét, a gondolatait, megrázza magát és továbblép. Az egyetlen lehetséges irányba: a megbékélés irányába. Tömegesen tették ki a napokban a felhasználók Martin Luther King örökérvényű idézetét a Facebookra, miszerint "A sötétség nem tudja a sötétséget kiűzni. Csak a fény képes rá. A gyűlölet nem tudja a gyűlöletet legyőzni. Csak a szeretet képes rá." A félelemkeltés egy rendkívül hatékony fegyver, amire mi, emberek jól kiszámíthatóan reagálunk. Bezártjuk az ajtóinkat, ablakainkat, szívünket, határainkat mindenki előtt, aki csak kicsit is hasonlít arra, aki fenyeget minket, és ezzel engedtünk a terrornak, belementünk a másik oldal élet-halál játékba. Ahelyett, hogy az elutasításunkat a megfelelő irányba csatornáznánk, és felmérnénk annak a vészélyét, amit az általánosítás hordoz magában. Ha elvakult félelmünkben hátat fordítunk az egyetlen lehetséges megoldásnak, összefogás és integráció helyett szegregálunk, az kikerülhetetlenül széthullást, szembenállást, háborút eredményez.

Sok muzulmán barátom él a világban szerte. Huszonéve meglévő barátaim. Aggódom értük. Vajon éri-e őket bántódás amiatt, mert ők kelet felé imádkoznak, Ramadánt ülnek és jobbról balra írnak alá. És aggódom magunkért, akik rendre beleesünk az előítéletes gondolkodás primitív csapdájába.

Amikor a kislányomnak a hétvégi eseményeket próbáltam a kilencéves fejében helyretenni, mielőtt az iskolában rázúdulnak a még mit sem sejtő kicsi gyerekek otthonról hozott sokat sejtető félmondatai, emberekről beszéltem neki: jó és rossz emberekről, nem pedig jó és rossz népekről. Merthogy ezt fontos már ilyen idős korában is tudni megkülönböztetnie. Fontos, hogy úgy nőjön föl, hogy tudja: bizonyos emberek és tetteik nem definiálják a velük azonos színű, vallású, származású embereket. Az ő iskolájába is járnak muszlim gyerekek. Úgy engedtem el ma reggel, hogy kértem, vigyázzanak egymásra. Részünkről kezdettől tudatos döntés, hogy sokszínű és vegyes kultúrájú közegbe járatjuk a gyerekeinket, és igyekszünk a legjobb tudásunk szerint toleranciára nevelni őket. Mégis aggódom. Mert bár nemzetközi iskola révén az "emberanyag" összetétele szülői vonatkozásban is magasabb iskolázottságot és haladóbb gondolkodást feltételez, mégis akadhat egy-egy más látásmóddal rendelkező "felnőtt", akinek egy kellően át nem gondolt, felelőtlenül elejtett, vagy épp szándékosan szajkózott ártó mondata beszivárog a kis közösségükbe, és rést üthet a féltve őrzött tolerancia pajzsán. Bízom az iskolában, bízom az iskola szellemiségében, és hogy azt megfelelően tudja közvetíteni a gyerekek felé, az általuk hőn hirdetett és védelmezett szabad gondolkodásra nevelve a kicsiket.

Egy másik kép is eszembe jut, amit sokat láttam keringeni a neten. Két kislányt ábrázol, egy feketét és egy fehéret, ahol az előbbi az utóbbi arcát símogatja, a felirat pedig: "A rasszizmus nem velünk születik. Megtanítják nekünk." Hát legyünk rossz nebulók! Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, kizökkenteni, ne engedjük, hogy a negatív érzelmek, mint a harag, a düh, a félelem befészkeljék magukat az érzéseinkbe, a gondolatainkba, a mindennapjainkba! Tudjunk szeretni előítéleten túl, élni terrortámadások után, értékelni a szabadságot, élvezni, hogy sokszínű a világ, és bízni, bízni, bízni abban, hogy ez így van jól.

Én ezt a gondolatmenetet szimbolikusan egy csodás közel-keleti fogással, az izraeli vagy más források szerint arab lecsóval, zárom. És innen üdvözlöm az európai, az arab, a latino, az ázsiai, a heteró, a meleg, a fekete, a fehér, a zsidó, a muzulmán barátaimat világszerte, valamint Néhányótokat ott, Párizsban, akik mind a "safe" gombra kattinthattatok szombaton. #parisisaboutlife #lifeisaboutliving #peace

SHAKSHUKA

hozzávalók

1/2dl olívaolaj

1 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

1 piros kápiapaprika

1ek őrölt római kömény

1tk őrölt koriander

1ek őrölt édes pirospaprika

1 csipet cayannebors

1 paradicsomkonzerv

3 tojás

5dkg fetasajt

1/2 csokor korianderzöld

A felszeletelt hagymát és paprikát az olajon 20 percig dinsztelem alacsony lángon. Hozzáadom a felszeletelt fokhagymát, az őrölt fűszereket, és lepirítom kicsit, majd felöntöm a paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom, elkeverem. A masszát egy tűzálló tálba teszem, rámorzsolom a fetát, a tetejére ütöm a tojásokat, és 180 fokra előmelegített sütőben 7-8 percig sütöm. Friss korianderzölddel és chilipehellyel kínálom. 

Éva