Mostanában gyakrabban találom szembe magam otthon az üres hűtővel, mint máskor... ez azt jelenti, hogy megindultunk, kevesebbet vagyunk itthon, ritkábban jutok el piacra is. Ez leginkább akkor jelent gondot, amikor hirtelen kell valamit az asztalra varázsolni: például ébredés után (kvázi előtt) az egyik gyerek azzal indít, hogy "Mammmma, jeggejíííííí!", míg a másik csipás szemmel harsogja ugyanezt összetett mondat formájában.
A hummusz hagyományosan csicseriborsóból készül, de az egyéb hozzávalóit más alapanyagokkal keverve a legváltozatosabb ízű és színű hummuszokat állíthatjuk elő. Tahini volt itthon, fokhagyma, citrom, római kömény még épphogy... ugyan csicseriborsó is, de a kezembe akadt egy zacskó vöröslencse, így most egy hirtelen ötlettől vezérelve ez lett a húzóíz. Készítettem már máskor Mautner Zsófi ihletésére csicsókából, egyéb alkalommal céklából, répából, paszternákból hummuszt: lassan föl is pakolgatom a sikeresebb verziók mindegyikét. Most ezzel folytatom a sort.
VÖRÖSLENCSEHUMMUSZ
hozzávalók
100g vöröslencse
1/4l zöldségalaplé (bio leveskockából)
2ek tahini (szezámkrém)
1/2 narancs leve
1/8 citrom leve
1tk őrölt római kömény
1/2tk kurkuma
2 gerezd fokhagyma
2ek olívaolaj
só, frissen őrölt bors
A lencsét az alaplével felteszem főni fedő alatt - 10 perc alatt elkészül, magába szívja az összes levet (szükség szerint lehet pótolni a vizet, ha elfőtt). Amikor a lencse puha, átkanalazom a botmixer tartályába, és az összes többi hozzávalóval együtt krémesre turmixolom. Pitával vagy szezámos tönkölykeksszel kínálom.
Éva