Egyszer Mátyás király, mikor éppen álruhában járta az országot, beért egy faluba, ahol azt olvasta a bíró kapuján:
"Itt lakik ennek és ennek a községnek a bírája, aki minen búbánat nélkül él."
Mátyás füttyentett egyet:
- Á, de jó dolga van ennek a bírónak, hogy minden búbaj nélkül él. Ha csak ez a baja, adok én neki egy kis gondot.
Budára visszaérve nyomban megparancsolta az egyik szolgájának, hogy pattanjon lóra, vágtasson el a bírához, és egy lyukas cserépkorsót vigyen azzal, hogy azt a bírának be kell foltozni, különben lefejezik.
Átadta a szolga a korsót meg a király üzenetét. Nagy bánata lett hirtelen a bírának, három napig enni-inni sem tudott. Volt a bírónak egy szép eladó lánya, az váltig kérdezgette:
- Apám, mi baja van magának? Víg szokott lenni, most meg nem is eszik bánatában.
- Minek mondjam, lányom, úgy sem tudsz segíteni rajtam.
- Nem biztos, apám. Ha tudok segítek, ha nem, de legalább ossza meg velem a bánatát.
- Idenézz, lányom, ezt a korsót küldte nekem a király, hogy foltozzam be, mert máskülönben lefejeltet.
- Hahá, apám, ezen búsul maga? Küldje neki vissza azzal, hogy fordítsa ki a fölség először a korsót, mert mindennek a visszájára teszik a foltot.
- Ejnye, lányom, de vág az eszed.
Úgyis tett a bíró, ahogy a lánya tanácsolta, a király meg elfogadta az üzenetet.
- Ej, mégis meg kell még ijesztenem ezt a bírót! - gondolta a király.
Magához rendelte a szolgáját, és leküldött a bíróhoz egy malomkövet, hogy nyúzza meg, különben felakasztatik.
Erre a bíró megint nagy bánatba esett, három napig szavát sem lehetett hallani, aztán végre, a nagy rimánkodásra megszólalt.
- Apám, mondja meg, mi baja, ne eméssze magát.
- Jaj, lányom, most már tényleg nem tudsz rajtam segíteni.
- Hátha tudok, apám.
- Azzal bízott meg a király, hogy a malomkövet, amit a háznak támasztottam, nyúzzam meg.
- Ejnye, apám, maga ezen búsul? Küldje csak vissza a követ azzal, hogy előbb erissze le vérérõl, mert csak azután lehet nyúzni az állatokat is.
Megörült a bíró:
- Jól van, lányom, megpróbálom.
Úgy is volt, a király az üzenetre nem tudott mit mondani.
Megtudta aztán a király, hogy honnan fúj a szél, hát a bíró lányát akarta megleckéztetni. Üzent is a szolgájáért:
- Édes szolgám, menj el ebbe és ebbe a faluba, mondd meg a bíró lányának, hogy látogasson me engem, de se nem lóháton, se nem gyalog, se kocsin, se az úton, se az út mellett ne jöjjön. Ruhába is menjen, de meztelenül is legyen, hozzon is nekem ajándékot meg nem is, mert különben lefejeztetem.
Megkapta a lány az üzenetet, de a szeme sem rebbent. Fogta magát, lehányta magáról az összes ruháját, csak a melltartóját hagyta meg. Fogott egy galambot, két szita közé tette. Elővezette az egyetlen bakkecskéjüket, a jobb lábát rátette a kecske hátára, úgy ment az úton, míg Budára nem ért a felséges király elébe.
Mikor a palotához közeledett, jelezték a királynak, hogy valami csodaszert látnak az úton, mindjárt itt lesz a palotában.
A király a kapuban várta.
- Felséges királyom, úgy jöttem, ahogy parancsoltad, nem jöttem sem gyalog, sem lóháton, sem kocsin, sem az úton, sem az út mellett, meztelenül is vagyok, de azért maradt rajtam valami. És itt az ajándék.
Azzal felemelte a szitát, hát elrepült belőle a galamb.
- Elszállt az ajándék, felség, tehát hoztam is meg nem is.
- Jól van, édes lányom, nagyon jól csináltad, de inkább a csúnyádat takartad volna el, mint a melledet.
- Azt nem lehet, királyatyám, mert a csúnyámat az Isten teremtette, de a mellemet magam növesztettem.
Mindenki ismeri a bíró (vagy más jegyzetben az egyszeri székely ember) okos lányának fenti történetét, aki Mátyás király parancsára úgy járult elé, hogy se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen nem ment, vitt is ajándékot meg nem is, köszönt is, meg nem is. Nos, valahogy így voltam én el a tegnapi babalátogatóban nálunk járt barátok vendéglátásával: volt is vacsora meg nem is, sütöttem is, meg nem is... mert hogy félkész-kész dolgokkal operáltam kellő idő és energia hiányában. Mégis a lakást isteni sült és tea illatok lengték be, a vendégek jól laktak, a baba megnézettetett, és mindenki nagyon elégedetten távozott.
PÁRMAI SONKÁS ÉS PARENYICA SAJTOS SÜLT RUDACSKÁK ...ha már a "csúnyája" szóba került
Ez is egy olyan téma, mint a quiche, a főtt tészták, a rizottók: csak a fantázia szab határt. Én most itthoni készletből egyszerűre vettem a figurát, klasszik sonka és sajt megoldásokban gondolkoztam, de lehet mondjuk spárgával tölteni, kapormaggal szórni, kápiával édesköménymaggal szórva, aszalt szilvával és tepertővel, stb.
hozzávalók
2 rúd leveles tésza (én a Tante Fannynak a többnyire adalékmentes változatát veszem)
1 nagy tálca pármai sonka
1 tekercs füstölt parenyica sajt
1 tojás
1 marék szezámmag
1 marék mustármag
A sütőt 195 fokra állítom. Az egyik leveles tészát kitekerem, és magam elé fektetem. A rövidebb oldalával párhuzamosan kétcentis csíkokra vágom, mindegyik tésztacsíkra teszek teljes hosszában egy rétegben sonkát, megcsavarom őket, és egy sütőpapírral bélelt tepsin elrendezem a rudakat. A másik tésztát is felcsíkozom, a parenyicát a csíkok hosszának méretéig kitekerem, a kapott csíkot hosszában még négy-öt csíkra szelem, azokat elosztom a tészákon, csavarok, elrendezek. Végül az így kapott tésztarudakat a felvert tojással megkenem, a sonkásakat szezámmaggal, a sajtosakat mustármaggal (az édeskömény- vagy kapormag a sajthoz is passzol) hintem, és betolom 20-30 percre a sütőbe, vagy amíg aranybarnára nem sülnek. Melegen is, hidegen is remek vendégváró lesz.
Ezen felül még kínáltam citromos-chilis tejfölben pácolt mozzarellát és diós parmezánkrékert, emellé chilis-kardamomos teát (Culinaris).
Jó kis csendes, beszélgetős este volt. Legközelebb belehúzunk.
Éva
