Imádom a vendégséget. Már egész pici koromban ráéreztem az intenzív társasági élet ízére. A szüleim életigenlő emberek, szeretik jól érezni magukat, emellett nagyon komolyan veszik a barátságápolás íratlan szabályait: amióta az eszemet tudom, heti egyszer biztos, hogy vagy jöttek hozzánk, vagy mi mentünk valakihez. Mindig is élveztem az indulás vagy a vendégvárás körüli felhajtást. Otthon, a konyhánkban a készülő ételek illata a levegőben szálló tusfürdő és parfüm illatával keveredve, a megszokottnál hangosabb jazz vagy blues a háttérben, a szép ruhák kikészítve, az ünneplőbe öltöztetett asztal, összességében az ezek teremtette hangulatok mind-mind jelezték valami különleges alkalom eljövetelét. Az előkészületek izgalmai ma is áthatják az ilyen napjaimat. Adott volt a minta, így a meghitt vagy épp hangosabbra sikerült rendszeres baráti esték gyakorlatát, ahol mi, gyerekek is részei lehettünk a szüleink közösségi élményeinek, átmentettem a felnőtt életembe is, annak szerves részévé vált. Társasági emberré nevelődtem, amit a munkámban és a magánéletemben egyaránt remekül tudtam kamatoztatni (vagy épp ezért lett ilyen jellegű munkám és magánéletem?). A lányomat is ebben a szellemben neveljük, aminek eredményeképpen már négyéves korára (most volt vasárnap, Isten éltesse a Drágámat!) komoly bulibogár lett belőle - teljesen kompatibilis a fenőtt társasággal.

Ma már nem csupán az ünnepélyességéért szeretem a vendégségeket. Amióta főzök, azóta - bár fárasztó, de - számomra hálás feladat és kellemes kihívás egy vacsora lebonyolítása. Egy kreatív alkotómunka onnantól, hogy kitalálom a menüt, összeírom a hozzávalókat, beszerzem őket a tuti kis helyeimről, és elkészítem az étkeket: rendszerint egy-két hideg és meleg vendégvárót és előételt, salátát, levest, főételt és desszertet úgy, hogy minden mindennel harmonizáljon, így az este kulináris szempontból is egy jól komponált, felépített mű legyen bevezetéssel, csúcsponttal és csattanóval. Az ízek mellett a látványban is kiélem magam: terítek, tálalok, és a nap végén a sok munkának meg is van a jutalma. A vendégeim minden alkalommal jól érzik magukat, és elégetdetten távoznak egy élménnyel beljebb, az estének a hangulatát, ételeit, italait még sokáig emlegetik. Fáradtság ide vagy oda, óriási feltöltődés ez nekem!

Amikor viszont nekem van alkalmam élni egy meghívással, az biztos, hogy nem térek haza úgy hogy ne gazdagodjak egy-két remek recepttel, bortippel... az élményen túl. Sokat lehet tanulni a vendéglátóinktól, ha nyitott szemmel járunk. Ezt a lenti bombasztikus gombareceptet, azaz gombasztikus receptet is egy ilyen alkalommal "lőttem" (kösz, Eszter!)

FETASAJTTAL TÖLTÖTT SÜLT GOMBAFEJEK

hozzávalók

1/2kg barna vagy fehér közepes fejű csiperkegomba

20dkg fetasajt (paleósoknak érett sajt)

1ek friss kakukkfű vagy snidling (elhagyható)

1ek olívaolaj

só, frissen őrölt bors

A sütőt 180 fokra beizzítom. Amíg melegszik, pont megleszek az előkészületekkel. 

A gombát megmosom, nem hámozom meg, csak különveszem a szárát és a kalapját. Egy hőálló tálat kikenek az olívaolajjal, a gombafejeket felfordítva elrendezem a tálban, nagyon picit megsózom, megborsozom (csak picit, mert a feta sóssága többnyire elég lesz). A szárakat apróra feldarabolom, egy keverőtálba teszem, rámorzsolom a fetát, a letépkedett kakukkfüvet vagy az apróra vágott snidlinget (akár még felaprított újhagymát is adhatok hozzá), és alaposan összekeverem, míg a sajt krém állagú nem lesz, benne a gombadarabokkal. Eztán már csak annyi dolgom van, hogy a gombafejeket a fetás keverékkel megtöltsem, és mehet is a sütőbe 30-40 percre.

Forrón tálalom a gomba kiengedett levével megöntözve, igény szerint egy-egy pirítós kíséretében. (Legközelebb kipróbálom, hogy ha ezt a sült sajtos gombát a levével, némi zöldségalaplével összepürésítem, sóval, borssal, extra kakukkfűvel utóízesítem, vajon milyen leves lesz belőle.)

Éva