Aioli? Pfff... A Konyhafőnökből való kiesésem után azt gondoltam, az aiolihoz való viszonyomat leginkább az "álmomban ne jöjjön elő" érzés fogja meghatározni. Pláne, hogy a távozásom másnapján hibátlanul reprodukáltam otthon, a saját konyhámban. Elsőre. Persze kézzel, ahogy kell. Bosszantó egy érzés volt. Az ellenállhatatlansága aztán nyilván legyőzte a duzzogást bennem, és bár kicsit melós a készítése (nem igazán munkaigényes, inkább fizikailag fárasztó az az intenzív ötpercnyi köpülés), egyre gyakrabban kerül elő bizonyos ételek kísérőjeként. Mint ez esetben is, emellé a rendkívül finom és egészséges paszternák "frites" mellé, hogy együtt egy csodás téli szneket alkossanak.
KORIANDERES SÜLT PASZTERNÁKHASÁBOK AIOLIVAL
hozzávalók
a paszternákhasábhoz
3-4 nagyobb paszternák
1ek só
1ek frissen őrölt bors
1ek őrölt koriander
1/2dl olívaolaj
az aiolihoz
1kk só
1 gerezd fokhagyma
1 tojássárgája
1/4 citrom leve
1.5dl olívaolaj
A sütőt 190 fokra állítom. Két tepsit kibélelek sütőpapírral. A paszternákokat megmosom, és hámozatlanul hasábokra vágom. Egy nagy tálban összeforgatom a sóval, a borssal és az olajjal, majd elterítem a tepsiken úgy, hogy lehetőleg ne fedjék egymást. 40 perc alatt készre sütöm.
Idő közben a fokhagymát apróra vágom, és a sóval egy kés lapja segítsésével pasztává dolgozom. A tojássárgáját egy kis keverőtálba teszem a fokhagymapasztával, a citromlével és egy evőkanál olajjal, majd gyors mozdulatokkal egy habverő segítsésével addig verem, amíg emulzióvá nem válik, azaz az olaj szemcséi annyira "összetörnek", hogy a tojástól és a folyadéktól (jelenesetben a citromlével) nem válik el, hanem egy krémes elegyet alkot. Innentől nagyon lassú sugárban, apránként adom hozzá a maradék olajat folyamatos keverés mellett, hogy a végén a képen látható krémes majonézállagot elérjem. A forró paszternákhasábokkal kínálom.
Innen is csókoltatom a mélyen tisztelt zsűritagokat, a kedves producerasszonyt és a (pár)bajtársat őszinte szeretettel. ;)
Éva