Megint összejöttünk mi, 9-en. Ki lélekben, ki online, ki pedig testben is jelen volt a rendszeressé váló kis produktív "szeánszunkon". Az aktuális házigazdánk, aki kedvesen hozzájárult, hogy nevesítsem nálunk - ezúton is kösz -, Bombera Kriszta volt. Ahogy őt és a tempóját elnézem, mindig arra jutok, hogy én már nyolcszor belehaltam volna abba, amit és ahogy ő csinál, de neki tuti vagy kilenc (9!!! :D) élete van, vagy egész mások az energiatartalékai, mint egy normális embernek. Mindenesetre a folyton szélvészként rohanó Krisztát látva azt gondoltam, talán jó néven vesz egy konyhában többé-kevésbé jártas segítő kezet az előkészületekben a vendéglátás napján, úgyhogy felajálkoztam. Több, mint örömmel fogadta. Mondhatni, lecsapott a felajánlásra.

Mivel tudom, hogy amúgy semmi ideje, és alapvetően energiája sem nagyon marad a konyhában varázsolgatni, arra gondoltam, olyan, számára is új receptekkel érkezem hozzá, amivel esetleg gyarapíthatom az eddigi főzőismereteit, a család által megismert ízek tárházát, és feltámasztom a konyhai ténykedés irányában a lelkesedését. Fontos, hogy az ember lányának, aki dolgozik és gyerekei vannak, családról gondoskodik, ne menjen el a kedve az alkotástól azért, mert olyan receptekkel harcol nap, mint nap, ami túl macerás, időigényes. Persze, hogy így teherré válhat a főzésnek már a gondolata is.

Két fogás esetében hozott anyagból dolgoztam, hármat viszont aznap délelőtt ötlöttem ki. Gyorsan összeírtam, miket kell venni, és a nap közepén egy villámrandi keretében el is rongyoltunk beszerezni a hozzávalókat. (Én állásinterjúra menet talpig elegánsban, magassarkúban repültem a bevásárlókocsi után - mókás egy látvány lehettem -, Kriszta pedig egy híradó és egy találkozó között félúton, szokás szerint rohanóban.) Miután végeztünk, azt mondtam, elég lesz a vendégek érkezése előtt egy órával összeverődnünk, mert a tervezett 5 fogást 40 perc munkával el fogjuk tudni készíteni. Kriszta kikerekedett szemmel, tátott szájjal, teljesen hitetlenül, már-már pánikkal a szemében nézett rám. Azon a ponton még nem tudtam megnyugtatni. A menüsor a következőkből állt: fügés, kéksajtos, pármai sonkás forró tésztafalatok, fokhagymás-chilis olajban sült rákfarkak puha kenyérrel, füstölt lazacos rákpasztakanapé (recept a hétvégén), Jamie-csirke fóliában sült rozmaringos burgonyával és zöldsalátával, végül mézben karamellizált, sütőben sült morzsás gyümölcsök (ezt is majd felteszem) gyömbéres joghurtfagyival.

Mindketten szokásunkhoz híven késve estünk be. Aztán nekiláttunk. ...És Kriszta fogásról fogásra rácsodákozott, hogy "ez tééééényleg csak ennnnnnyi???!!!". Nos, tényleg. Nem csalás, nem ámítás: a teljes menü 40 perc munkával az asztalon illetve a sütőben volt. És a mi Krisztánk belelkesedett. Elkapta a gépszíj. Olyannyira, hogy még melegében elkérte a recepteket. Úgyhogy most adom őket sorban és a legnagyobb örömmel. Azt mondta, megreformáltam a konyhai életét. Már megérte!

FÜGÉS, KÉKSAJTOS, PÁRMAI SONKÁS FORRÓ TÉSZTAFALATOK

Hozzávalók

1 levelestészta

1 tálca pármai sonka (adalékanyagmentes, mint pl. a Prima)

5db friss füge

1 doboz bármilyen kéksajt (gorgonzolával a legfinomabb)

1 csokor friss bazsalikom

frissen őrölt bors

5ek olívaolaj

(1 tojás)

A sütőt 180 fokra belőttük. Megkértem Krisztát, hogy egy nagy tepsiben a levelestésztát sütőpapírostól terítse ki. (Ezen a ponton választhattuk volna, hogy egy felvert tojással végigkenjük a tészta felszínét, hogy szebb legyen, de nem akartam bonyolítani.) A sonkaszeleteket 2-3 cafatra tépve hanyagul rádobáltuk (és nem ráfektettük!) a tésztára, a kéksajttal Kriszta bíbelődött, kézzel rámorzsolta a sonkával borított tepsire, addig én a fügéket negyedeltem, majd egyenletesen eloszttam a színen, végül az egészet a szép, egészséges bazsalikomlevelekkel megszórtuk. Olívaolajjal bőségesen meglocsoltuk a közös alkotásunkat, borsot őröltünk rá, és betoltuk a sütőbe 20 percre, de legalább is annyi időre, amíg a tészta meg nem pirult. Elégedetten dőltünk hátra: ez is megvolt. Ráadásul két fogás elkészítése között még szusszanni is maradt időnk.

Ennek az ínyenc tepsis csodának, ahogy a többi ételnek is, nagy sikere volt a vendégek körében. Kriszta büszkén feszített, mint - egyébként remek - vendéglátó, hogy ez tőle, nála, általa. Lehetett is büszke! Én is az voltam/vagyok rá! Remélem, lesz ismétlés háló nélkül! A recept már nem akadály.

Éva