Jöttünk, láttunk, tettünk, vettünk. Hívószóra. A hívó szó két nappal a forgatás előtt ért el hozzánk azt kérve, fáradjunk be hétfő reggel a TV2 stúdiójába, és kanyarítsunk szilvából valamit a magunk "könnyű kézzel gallér mellől" módján. Egyikőnk (Ádám) Rómából mondott rá igent tudva, hogy pár órával a várt színrelépésünk előtt landol csak a gépe, ha szerencséje van, tehát nem lesz túl kipihent, másikunk (kizárásos alapon Éva) pedig egy szintén egykezes számolással megmutatható óraszámnyi alvással per hétvége a háta mögött és minimum egy gyerek perspektívájával meg ezer tennivalóval addig és aznapra bólinott rá a felkérésre. Idő és energia híján talán igen, csak épp ötlet híján nem voltunk. Általában nem vagyunk. Ez lett belőle: pikáns szilvakrémleves marasala borral és rózsaborssal illetve...
ÖTFŰSZERES DIÓS SZILVAFAGYI JUHARSZIRUPPAL
hozzávalók
5db érett banán
10db nagyobb vagy 15db kisebb érett szilva
5 marék dió
1 púpozott ek ötfűszerkeverék (annak híján őrölt fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, feketebors keveréke)
díszítéshez juharszirup és extra dió valamint fűszer
Ennek a fagyirecepnek az alapja Ági (Éva barátnője) ajánlása, aki valahol rábukkant a fagyasztott banán és natúr kakaópor krémes egyvelegének bombasztikus találmányára. Továbbgondolni nem volt nehéz.
A banánt meghámozzuk, felkarikázzuk, és egy dobozban lefagyasztjuk. A szilvát megmossuk, kimagozzuk, és egy másik tégelyben szintén lefagyasztjuk. (Minimum fél nap szükséges hozzá.) Felhasználás előtt 10-15 perccel kivesszük a gyümölcsöket a fagyasztóból. Először a banánt turmixoljuk le egy robotgép tégelyében vagy trmixgépben annyira, hogy teljesen homogén, pépes legyen. Egy tálba borítjuk, majd a szilvát a dióval és az ötfűszerrel együtt szintén pürésítjük (ez maradhat darabosabb is, ki hogy szereti). VÉgül a két pépet egy evőkanál segítségével tökéletesre összedolgozzuk. (Idő hiányában a forgatáson ezzel maradtunk el, így a végtermék kóstoláskor nem volt elég édes: a banán a tál alján maradt, többnyire szilva került a tányérra.) Két evőkanál segítségével galuskákat formázunk vagy csak egyszerűen egy fagyis kanállal adagolunk tányérra/tálkába/kehelybe a fagyiból. Díszítésnek megszórjuk durvára darabolt dióval, kevés extra ötfűszerrel és meglocsoljuk juharsziruppal, a maradék fagyit visszarámoljuk a fagyasztóba.
Gyakorlatilag bármilyen ízesítésnek neki lehet futni, a lényeg, hogy a banánalapot külön pürésítsük, mert az kell képezze a habos, krémes bázist, egyébként pedig más az állaga, mint a többi gyümölcsnek, magnak, egyébnek, így félő, hogy a krémesség rovására megy, ha együtt próbáljuk pürésíteni az összes hozzávalót.
Ennek a fagyinak a nagy előnye, hogy nincs benne sem tejtermék, sem cukor, se semmilyen adalék, tisztán gyümölcsből van, így laktózérzékenyek, paleósok és - a juharszirupot leszámítva - cukorbetegek is fogyaszthatják. Még fogunk vele mi is tovább kísérletezni fagyi, parfétorta és egyéb irányban, addig is szíves kipróbálásra ajánljuk az ínyenceknek, az egészségtudatosoknak, a gyerekeseknek... és egyáltalán.
Köszönjük, Mokka, a lehetőséget!
Ádám&Éva
A végtermék mozgó képekben... a leginkább mozgó Mimivel a főszerepben: video 1., video 2., video 3.