Az ünnepek mindig nagyon pozitívan hatnak rám. A hangulatomra és az alkotókészségemre egyaránt. Ilyenkor szárnyra kap a fantáziám, legyen szó dekorálásról, csomagolásról, főzésről, vagy épp csak egy minden apropó nélküli parti ötletes megszervezéséről - mondhatni, alig várom, hogy végre alkothassak valami alkalom ürügyén. Bár az év mindegyik ünnepét szeretem, mégis mind közül számomra a Karácsony a legcsodálatosabb. (Már ha az ember időben elkezd ráhangolódni, készülni, és nem megy át kapkodásba az egész, mert az egy rémálommá tudja változtatni a meghittnek szánt évvégi ünneplést.) Pici gyerekkorom óta a Karácsony nekem, mint sok mindenki másnak a meghittséget, a melegséget, családot jelenti - talán pont emiatt tudok annyira együttérezni azokkal, akiknél egy-egy közeli hozzátartozójuk elvesztése okán ez az ünnep inkább  fekete, semmint piros betűvel szerepel a naptárban.

Az ünnepi készülődés nálam születésem óta duplán áthatja az egész decemberemet, hisz a hónap elején érkezik a Mikulás, pont a születésem napján, majd bő két héttel később elcsendesültnek az utcák, mindenki családi körbe visszavonul ünnepelni a Karácsonyt - nálunk az én névnapomat is. Micsoda pech - mondták mindig! Én inkább úgy élem meg, hogy ez egy intenzív hónap.

Tiszták az emlékeim arról, mikor gyerekkoromban az óvódában/iskolában izgalommal telve kántáltuk a karácsonyi dalokat, készítettük a tematikus kis munkáinkat, újra és újra eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen jó lesz majd együtt a fa körül a csillagszórókkal, a meleséget árasztó, meghitt légkörben, a finom ételek és a frissen készült tojáslikőr illatfelhőjében... Ez az izgalom máig nem múlt el, csupán annyival fokozódott, hogy a sajátom mellett a lányom születése óta átélem az ő izgalmát is, ráadásul duplán kell kitennem magamaért, hiszen mostmár én látom vendégül a szülőket Szenteste, és amellett, hogy ők jól érezzék magukat, a legfontosabb, hogy a sorozatos szép emlékek nyomán Lolának is évről-évre ugyanolyan várakozással teli legyen a Karácsonyi időszak, mint nekem volt mindig.

Talán a tavalyihoz hasonlóan idén is szerencsénk lesz, és a táj is ünneplő hófehérbe öltözik - vannak most erre vonatkozó időjóslások -, mindenesetre a városok lassan kezdik feölteni a legdíszesebb ruháikat. Innen-onnan már most karácsonyi zene szűrődik ki, száll a forralt bor és a sült gesztenye illata, és - nekem legalább is úgy tűnik - ilyenkor hangosabb a gyerekkacaj is. Mesebeli! Egyszerűen imádom ezt az évszakot - is!

Az idei készülődéssel való foglalatoskodás korai igényét egy valami minden eddiginél előbbre hozta. A blog. Már most látom a fantasztikus ünnepi ételköltemények garmadáját kifolyni a magazinokból, miközben az én fejem is tele van ötletekkel. Idén sokmindent szeretnék kikísérletezni, lefőpróbázni, hogy a napján minden tökéletesre sikerüljön. Ennek okán mostantól a legtöbb posztot az ünnepi készülődés jegyébén írom - fogadd szeretettel, Kedves Olvasó, hangolódj velem/velünk! Remélem, hogy lesz a következő hetekben feltett receptek közt olyan, ami végül a Te Karácsonyi asztalod ékévé is válik majd! Talán épp ez:

KARÁCSONYI BIRSALMÁS-FŰSZERES CÉKLAKRÉMLEVES KÓKUSZTEJJEL ÉS ASZALT FEKETECSERESZNYÉVEL

hozzávalók

1dl portói bor (de jó a mazsolabor is vagy Marsala)

1/2l víz

1tk őrölt csillagánizs

1/2tk őrölt szegfűbors

1 rúd fahéj

4db közepes cékla

1 fej lilahagyma

1 birsalma (vagy ha nincs, akkor körte)

4 levél friss bazsalikom + extra a táláshoz

2dl kókusztej

extra 1-3dl víz

1 rúd vanília

1/2 narancs leve és reszelt héja + egy kis extra a tálaláshoz

1tk érlelt balzsamecet

10dkg aszalt feketecseresznye (vagy akár aszalt vörösáfonya)

2ek méz/nyírfacukor

só, frissen őrölt bors

2ek szőlőmagolaj + egy kis extra a tálaláshoz

Ahogy a legtöbb zöldségkrémleves esetében, a zöldséget-gyümölcsöt most sem főzni, hanem párolni fogom. A párolóedény aljába öntök 1/2l vizet, hozzáöntöm a bort, beleteszem a csillagánizst, a szegfűborsot és a fahéjat, majd alágyújtok, és hagyom felforrni. Közben a céklát, a lilahagymát és a birsalmát/körtét meghámozom, utóbbit kimagozom, és mindent nagyobb darabokra felkockázok. Amikor a fűszeres, boros lé felforrt, egy párolórácson fölé teszem a hagymát, a céklát és a birsalmát, lefedem, és kb. 15 percig közepes lángon párolom. Ha körtével készítem, akkor azt a 15 perc letelte előtt 5 perccel adom hozzá a hagymához és a céklához a bazsalikommal együtt, és fedő alatt további 5 percet párolom őket, vagy addig, amíg a cékla és a körte is puha nem lesz. Ekkor elzárom az edény alatt a gázt, a párolórács tartalmát a párolólébe borítom, hozzáöntöm a kókusztejet, a vizet (amennyi szükséges az elpárolgott víz visszapótlásához), a fél narancs kifacsart levét, belereszelem a héját, hozzáadom a vanília kikapart magját és a balzsamecetet, nem felejtem el kivenni a fahéjrudat, majd botmixerrel az egészet teljesen krémesre összepürésítem. Ezután a felhasított vaníliarudat beleteszem a levesbe az aszalt feketecseresznyével együtt, és alkalmankénti kevergetés mellett összerottyantom az egészet (azaz felforralom, és utána max. még egy-két percig főzöm). A legvégén a vaníliarudat kiveszem, a levest a mézzel valamint sóval, borssal ízesítem, kevés szőlőmagolajat keverek hozzá, de már nem pürésítek: a felpuhult aszalt gyümölcs darabokban, betétként marad a levesben. (Egyébként ha valaki nem szeretné így, akkor nyugodtan lehet pürésíteni is, vagy teljesen elhagyni az aszalt cseresznyét, és a levest egy kanálnyi, a minap feltett aszalt vörösáfonya pestóval megkoronázni. Hm?)

Tálaláskor mélytányérra merem a levest, pár csepp szőlőmagolajjal meglocsolom, kevés reszelt narancshéjjal és egy bazsalikomlevéllel díszítem.

A színek, mint a képen is látszik, ámulatbaejtők, az ízek pedig... most egy kicsit büszke voltam magamra. :) Már meg is fogalmazódott másik két ünnepi céklaleves a fejemben, úgyhogy jövök még a bíborszínnel.

Éva