Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergõ természetet.

(Petőfi Sándor, Erdõd, 1848. november 17–30.)

KACSAMELL-KÖRTESALÁTA DIÓS PESTÓVAL

Sokan nem szeretik a "borongós" őszt. Én kislánykoromban is már rajongtam érte. Mindig is eltöltött az új tanévkezdéssel kapcsolatos izgalom, hogy megint egy évvel nagyobb lettem, hogy vajon kik lesznek az új tanáraink, hogy érkezik-e új osztálytárs közénk. A tankönyvek "újszaga", az új tantárgyak, az új tanszerek, a füzetcsomagolás, ceruzahegyezés, készülődés... Most is fel tudom idézni a pillangókat a gyomromban. (Pláne, hogy még két év, és kezdődik minden elölről: Lola iskolába megy.) Meg aztán a kint zuhogó eső és szürkeség, amitől az otthon melege a kontraszt révén még melegebbé válik... A záporok áztatta föld és az égetett lomb illata... A színek, amibe a fák burkolóznak, a még itt-ott zöld, de már másutt sárga, barna, bordó levelek, a mindenhol szétgurult makkok és gesztenyék... Csodálatosan szép, és nagyon inspiráló. Ezek a színek és hangulatok, no, meg az itthoni alapanyagok, a minapról megmaradt rozé kacsamell egy darabja, a frissen vásárolt körte, dió és salátalevelek ennek a kompozíciónak a megalkotására ihlettek a tegnapi ebédemre.

Hozzávalók

1 rozéra sült kacsamell (elkészítés itt)

1 körte

1 marék vegyes zöldsaláta

1tk diós pesto (1 csokor bazsalikom, 2dkg parmezán sajt, 3 gerezd fokhagyma, 2ek dió, 4ek olívaolaj, só, bors összepürésítve robotgépben - hűtőben egy hétig eláll. A kalsszikushoz képest egyébként itt annyi a különbség, hogy fenyőmag helyett diót használok, de ehhez az ételhez a normál pesto is megteszi - végső esetben a bolti)

tálaláshoz néhány forgács parmezánsajt, tökmagolaj, frissen őrölt bors és egy szem dió

A kacsamellet, amit frissen, vagy előző nap megsütöttem (ld. még egyszer itt), valamint a körtét vékonyan felszeletelem, legyezőszerűen egy gúlába rendezem, és széles mozdulatokkal megöntözöm a tökmagolajjal. A gúla egyik oldalára egy teáskanál pestót halmozok, a másik oldalára egy szem diót teszek. Végül egy marék zöldsaláta-levéllel teszem teljessé a tálat, amit igény szerint parmezánforgáccsal szórok meg. A salátámat frissen őrölt borssal koronázom.

Remélem, a lányom is imádni fogja az ősz kezdetét, a szeptembert, hiszen ez az ő hónapja: mindkét névnapja (Lola Róza) és a születésnapja is ekkor van. Isten éltessen, Kicsim!

Éva