A nagykönyveim... A desszerteset eredetileg Édesanyámnak vettem egyik karácsonyra, de nem talált. Én meg mivel alapvetően nem szeretem az édességet, szintén évekig csak porfogónak használtam. Aztán megszületett a kislányom, Lola, és annyira felcseperedett, hogy kiderüljön róla, ebből a szempontból is ízig-vérig nő: imádja az édeset. Mit volt mit tenni: ha nem akartam, hogy a fehérlisztes, cukros, állományjavított, színezett, aromás, tartósított és még sorolhatnám, mi mindenféle feldolgozóipari procedúrán átesett, káros készételekhez szokjon, amit csak kényelmesen leemelek a boltok polcairól, vagy a cukrászdák - jó esetben - hűtőpultjaiból, akkor kénytelen voltam megtanulni házilag sütni, alkotni. Eleinte a könyveket használtam inspirációnak, aztán születtek már saját receptjeim is teljesen kútfőből, mint a minden körben óriási sikert arató csokis diótortám, vagy a házi fagylaltjaim (ld. pár poszttal később).

Ezúttal megint a nagykönyvhöz nyúltam, amiben egy gyors és egyszerű almás levestészta-receptre figyeltem föl, de természetesen részben az adott alapanyagok okán, részben pedig, mert nem tudom fékezni magam, hozzá kellett nyúljak a leíráshoz.

FŰSZERES MARSALA BORBAN PÁROLT NARANCSOS SZILVÁVAL ÉS ASZALT CIGÁNYMEGGYEL KÉSZÜLT JALOUSIE

A jalousie egyébként franciául féltékenységet, illetve mára zsalugátert, rolót, redőnyt is jelent, és természetesen az ahhoz való hasonlóságáról kapta a desszert az elnevezését. Ádám, a színész, franciatanár, szakács és végzett művészettörténész, mindig elkápráztat a műveltségével. Ő mesélte el, hogy a névadó "féltékenység" ablakok eredendően olyan, sok helyen áttört, cirádás ablakok voltak, amelyeken a háremhölgyek kiláttak, ugyan, de őket bent nem láthatták. A férfiak "tulajdonaikat" féltve így biztosították, hogy a háremlakó nőkön más férfiak nem legeltetik a szemüket. Ez a praktikum, egyben ornamentum aztán a mórokon keresztül a franciákhoz került. New Orleans utcáin is, a francia örökség révén sok ilyen nyílászárót látunk, amiből aztán elsőként Amerikában a mai ablakredőny ötlete és névhasználata megszületett.

Hozzávalók

1 levelestészta

3dkg vaj

2ek méz

1/2kg friss szilva

1/2dl Marsala bor (elhagyható)

1ek citromlé

1/2 narancs leve

1ek reszelt citrom- és narancshéj vegyesen

1 rúd fahéj

1tk frissen reszelt szerecsendió

1 marék aszalt cigánymeggy (elhagyható)

1 marék mazsola

1 tojás

A vajat a mézzel összeolvasztom egy edényben. Közben a szilvát megmosom, kimagozom, felnégyelem, majd a mézes vajhoz adom. Hozzáöntöm a bort, a citom- és narancslevet valamint a fajéjrudat, belereszelem a citrom- és narancshéjat, majd fedő alatt közepes lángon 10-15 percig rotyogtatom, amíg a szilva megpuhul, és a leve szirupossá válik. Ekkor belereszelem a szerecsendiót, hozzákeverem az aszalt meggyet és a mazsolát, majd a tüzet elzárom az edény alatt, és a tartalmát hagyom teljsen kihűlni (kb. 40-50 perc), végül a fahéjrudat eltávolítom.

A sütőt 190 fokra begyújtom. A levelestésztát hosszában sütőpapírostól kettévágom. Az egyik felét centinként bevagdosom úgy, hogy a tészta szélein egy-egy ujjnyi perem maradjon. A "teli" tésztát egy tepsibe fektetem egy extra sütőpapírra, ráhalmozom a megdermedt tölteléket (ha jól csináltam, akkor még nagyon is darabos, de nem folyik, kicsit akár kocsonyás is, így jól lehet dolgozni vele) úgy, hogy ennek a tésztának a szélein is maradjon egy-egy centi perem, majd a széleket megkenem az enyhén felvert tojással. A bevagdosott tésztával befedem a tölteléket, a két tészta széleit jól összenyomom, kicsit fel is hajtom. Bár a vágások mentén a töltelék ki-ki látszik, a tészta a sütés köszben még jobban szétnyílik majd, hogy tényleg úgy nézzen ki, mint a zsalugáter. Végül a sütemény tetejét megkenem a maradék tojással, és 35 percre sütőbe teszem. Amikor szép aranyszínűre sült a teteje, kiveszem.

Kicsit hagyom hűlni, hogy tudjam szeletelni. Melegen és hidegen egyaránt tálalhatom.

Éva