Ezt az igazi téli salátareceptet az Olaszországban élő Judit barátnőmtől tanultam, ahogy a főzés szeretetét is nagyrészben, még tizenévvel ezelőtt, amikor itthon lakott, és egy baráti társaságot alkottunk. Abból az időből rengeteg, még ma is gyakran idézett, megmosolyogtató történet emlékét őrzöm. Amikor ezt a salátát készítettem, csak úgy tolultak a képek a fejembe. Sok időt mondjuk nem hagyott a folyamat, mert nagyjából öt perc alatt tányéron volt a fogás, de attól még jókat kuncogtam az elfogyasztása alatt is.
KÖMÉNYES NARANCSSALÁTA
hozzávalók
2 narancs
1 fej lilahagyma
1tk őrölt köménymag
3ek olívaolaj
frissen őrölt bors
A narancsokat késsel egészben meghámozom, hogy a gerezdek külső, kesernyés hjától is megfosszam a gyümölcsöt, majd vékonyra felszeletelem, és egy tálon elrendezem. A hagymát szintén megpucolom, félbevágom, felkarikázom, és a karikákkal megszórom a naracsszeleteket. Végül a salátát meglocsolom olívaolajjal, meghintem az őrölt köménnyel, és borsot tekerek rá. Grillhúsok mellé ajánlom, de magában sem utolsó.
Éva
Ui: Egy távolkeleti változatát is elkészítem ennek a salátának a napokban egy olyan öntettel, amibe római köményt, kardamomot, kurkumát és limelevet/-héjat teszek, a salátát pedig friss csilivel, olívabogyóval bolondítom. Képpel együtt jön a follow-upban.