Mi a jó abban, ha a gyerek ott téblábol a konyhában? Nos, először is csapat... vagy inkább családépítünk, azaz a közös játékon, olvasáson, kiránduláson, koncertjáráson túl az otthoni feladatok elvégzése is egy újabb tevékenység, amit együtt csinálhatunk, és ami ezáltal a közös élmények fiókjába kerül, idővel pedig akár gyakorlattá válhat. (Már előre is szaladtam vagy 20 évet, amikor majd a karácsonyi vacsorát megelőzően már az is közös programnak fog számítani, hogy együtt kitaláljuk, mi legyen a menü, bevásárolunk, közben csacsogunk, be-beülve egy jó teára ide-oda, majd otthon egymás keze alá dolgozva alkotunk szeretetben, békességben - micsoda idilli utópia! Aztán lehet, hogy egy elvadult punk rocker lesz a gyerekemből, vagy a tibeti magaslatokban fog valahol meditálni, és onnan tojik ránk meg az egész konyhaművészetre jamgyökeret rágcsálva.) A kicsik szeretik mintázni a nagyokat, pláne a szüleiket. Ha azt látják, hogy anya a konyhában élvezettel sürög-forog, akkor ebből rájuk is ragadhat valami: az ízek és az alkotás szeretete elsősorban. Közben pedig tanul, fejlődik a kreativitása és az önállósága.

Lolával gyakran molyolunk együtt. Ha teregetek, pakolok vagy épp főzök, ő mindig jön, és megkérdezi, hogy segíthet-e. Ez a segítség persze sok esetben pont, hogy több ramazurival, tehát munkával jár... nekem - leginkább a konyhai ténykedéseknél -, de ha az idő engedi, hát én is. Akkor van baj, ha sietünk, mert a "Segíthetek?" kérdés leginkább költői a részéről: a választ meg sem várva hozza a kis székét, felül rá, és követeli a jussát a feladatokból.

A következő fogás az ő reggelije volt, és nem csupán az ízek, de a az elkészítés fázisai is gyerekre szabottak, ezért mind gyártani, mind fogyasztani élményszámba megy nála.

KÖLYÖK CAPRESE

A Caprese egyébként hagyományosan egy olasz saláta/előétel, ami összetevőit tekintve ugyanaz, mint a lenti recept, csak épp karikára vágott, legyezőszerűen egy körben elrendezett paradicsomból és mozzarellából áll, friss egész bazsalikomlevelekkel és a klasszikus olívaolaj-balzsamecet öntettel kísérve.

A Capri szigetéről származó fogás (talán a neve is erre utal) születéséről nem sok információnk van, de azt tudni vélik egyes források, hogy a múlt század közepén indult világhódító útjára, miután Farouk egyiptomi királyt egy repülőútján elé került tál saláta levette a lábáról. Csoda?

hozzávalók

2 marék koktélparadicsom

1 doboz/zacskó minimozzarella

3ek olívaolaj

1ek balzsamecet

só, frissen őrölt bors

1 marék friss/fagyasztott bazsalikom

1 kis gerezd fokhagyma

kenyér

A paradicsomokat megmosom (ezt csinálhatja a gyerkőc is), félbevágom. A mozzarellát lecsöpögtetem, majd az egészet áttolom a manónak néhány fogpiszkálóval együtt, és miután megmutattam/elmagyaráztam, milyen sorrendben húzom a szurkákra a paradicsomot és a sajtot, hagyom őt érvényesülni. Amíg a kölyök dolgozik, én bedobálom a pirítóba a kenyereket, és előkészítem az öntetet. Ehhez a bazsalikomot felaprítom, egy kis tálba szórom, ráöntöm az olajat és az ecet, sózom borsozom, és már át is engedhetem a keverés tisztjét a legkisebbnek, ha elkészült a nyársakkal. A fokhagymát végül az öntetbe is belereszelhetem, vagy bedörzsölhetem vele a kész pirítósokat - mindkét megoldás működni fog. Tálaláskor szimplán egy tányérra rendezem a nyársakat, kanalazok rájuk az öntetből és melléjük biggyesztek egy-két szelet pirítóst, majd győzöm kapkodni a fejem, hogy milyen tempóban tűnnek el a helyke piszkák a tányérról.

Gyerekzsúrra, de a kár felnőttre is gyorsan elkészíthető, mutatós, finom, és mindenek előtt egészséges fingerfood.

Éva